-
Kik azok a jogi asszisztensek, milyen tudással rendelkeznek?
Az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) az 55 346 01 0000 00 00 azonosító szám mellett a következő szakképesítés neve olvasható: jogi asszisztens.
-
Adósság esetén a jövedelmünk hány százalékát lehet letiltani. Akkor járunk jobban ha a fizetésünket tiltják le vagy ha a számlavezető bankunk saját hatáskörbe vonja meg a beérkező jövedelmet.
-
A végrehajtás során igénybe vehető jogorvoslatokat két nagy csoportba oszthatjuk.
-
A végrendelet érvénytelenségére, illetve hatálytalanságára csak az hivatkozhat, aki az érvénytelenség, illetőleg a hatálytalanság megállapítása esetében maga örököl vagy tehertől mentesül.
-
Az egyik budapesti bíróságon jártunk és a bírói gyakorlatot vettük szemlére.
-
Az egyik budapesti bíróságon jártunk ahol sikkasztás büntette miatt folyamatban lévő eljárás lefolytatását szemléltük végig.
-
A személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a jóhírnév védelmére is.
-
Írásunkban a sajtó-helyreigazítási eljárásról szerezhet hasznos információkat.
-
Mit takar ez valójában az, hogy valaki cselekvőképes, ez a cikkünk erre ad rövid érthető választ.
-
Polgári Törvénykönyv meghatározása alapján öröklési szerződéssel az örökhagyó arra kötelezi magát, hogy a vele szerződő felet tartás vagy életjáradék fejében örökösévé teszi.
-
2010. július elsejét?l bizonyos esetekben megsz?nik az öröklési és ajándékozási illeték.
-
Többszörös, különös és erőszakos visszaeső jelentése.
-
Öt nappal az új Ptk. hatálybalépése előtt utólagos normakontroll keretében megsemmisítette az Alkotmánybíróság a hatályba lépésének időpontját megállapító jogszabályt (Ptké-t.).
-
2010. január 01-től módosult az ingatlan szerzése után fizetendő vagyonátruházási illeték.
-
Az ingatlan vásárlás egy nagyon költséges beruházás, ezért érdemes nagyon odafigyelni mindenre. A fontosabbakat itt olvashatja.
-
Természetesen minden ügyvéd tisztességes és megbízható, de azért néhány dologra érdemes odafigyelni a megbízás előtt és közben is.
-
Nagyon sokan vannak akik keverik az előlegre és a foglalóra vonatkozó szabályokat. Tegyük rendbe ezeket a tévedéseket.
-
Vannak esetek mikor valaki kiesik az öröklésből, ezeket szedtem össze. WJXAN3TQNJM5
-
Két típusú kezességet ismerünk, az egyik az egyszerű kezesség a másik a készfizető kezesség.
-
Hasznos információk a fizetési meghagyással kapcsolatosan. Ki mikor jogosult fizetési meghagyást kérni.
-
Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy egy esetleges büntet?eljárásban, melyben gyanúsítottak vagyunk, mely fontos jogok illetnek meg bennünket.
-
Milyen panaszlehetőségeink vannak? Hova fordulhatunk, ha megkárosítanak? Mit tegyen, hogy ne nézzék hülyének?
-
Van-e megoldás arra, hogy szerződés nélkül kölcsönadott pénzünket visszakapjuk.
-
A bíróság a perköltség viseléséről általában az ítéletben vagy az eljárást befejező egyéb határozatban dönt. Előfordulhat, hogy bizonyos költségeket már az eljárás folyamán valamelyik félnek meg kell előlegeznie.
-
Az alábbi problémájával egy olvasó fordult az "ugyesleszek.hu-hoz"
-
Az öröklési illeték tárgya a haláleset folytán történt vagyonszerzés.
-
Bárkivel el?fordulhat, hogy b?ncselekmény szem vagy akár fültanúja lesz. Az átlagemberek szeretik elkerülni azt, hogy tanúskodniuk kelljen.
-
A végintézkedés egy olyan gyűjtőfogalom, amelybe mindazon jogilag elismert nyilatkozat beletartozik, amelyben az örökhagyó vagyonáról vagy annak egy részéről halála esetére rendelkezik.
-
Az előzetes letartóztatás főbb szabályait olvashatja itt.
-
A rászorulók ingyenes jogi segítségnyújtást 2003-óta kaphatnak Magyarországon.
-
Testi sértést elkövetni elítélendő dolog, nem beszélve arról ha ezt terhes nő sérelmére teszik. Ebben az esetben egy vagy két rendbeli a cselekmény?
-
Valószínűleg nehezen tudnák elképzelni, hogy egy bírónak ne tűnjön fel, hogy a peres eljárás egyik résztvevőjét a férje képviseli.
-
Az óvadék a bíróság által meghatározott összeg, melynek letétele után a terheltet szabadon engedik. Az óvadék szabályaira vonatkozó rendelkezések a következők:
-
A terhelt meghatározásáról a büntetőeljárásról szóló törvény rendelkezik, ez alapján: A terhelt az, akivel szemben büntetőeljárást folytatnak. A terhelt a nyomozás során gyanúsított, a bírósági eljárásban vádlott, a büntetés jogerős kiszabása, illetve a megrovás, próbára bocsátás vagy javítóintézeti nevelés jogerős alkalmazása után elítélt.
-
A büntet?eljárásban a terhelt vallomása a bizonyítékok sorában az utolsó helyet foglalja el. Érdemes-e vallomást tenni vagy nem.
-
Jogszabály alapján ma Magyarországon senkit nem lehet halálra ítélni. A börtönben elkövetett öngyilkosság talán a halálbüntetés egy formája.