Az Önkormányzati választások előtt erősödésnek kezdett az euró és a frank is. Ma úgy tűnik ez az erősödés fokozatos és lendületes.
2010. október 05-én este 22 óra 15 perckor a magyar valuta az alábbiak szerint alakult egy adott devizaegységre kivetítve:
Sokakban az a kérdés merül fel, hogy akkor ez most állandósul és visszakúszik-e a forint a megszokott árfolyamra? Érdemes-e akkor most forintra váltani a devizahitelt vagy maradjon inkább devizában?
Talán általánosságban azt ellehet mondani, hogy a gazdasági megítélésünkre pozitívan hat az, hogy a jelenleg 2/3-dal rendelkező kormánypárt az önkormányzati választásokon nagy sikerrel szerepelt. Ez azt mutatja, hogy adott a lehetősége a kormánynak arra, hogy tegyen valamit a magyar gazdasággal és munkanélküliséggel. Nem csak a hatalma nagy a kormányzó pártnak, így a kormánynak hanem a felelőssége is. Az adott többségi helyzetben ugyanis nincs kire fogni, hogy miért nem tudtak valamilyen törvényt áttolni a szavazáson. Mivel semelyik másik párttal nem kellett koalícióra lépni a többség miatt, nincs kire fogni ha valami javaslat vagy törvény nem valósul meg. Emlékezhetünk rá, hogy az MSZP és SZDSZ házasságban mindig voltak problémák és sokszor koalíciós társként is keresztbe tettek egymásnak. Jelen pillanatban ez a nehezítő tényező sem a Parlamentben sem a fővárosban nem nehezíti meg a munkát.
A feltett kérdésre válaszolva a kormányzó párt betonbiztos többsége pozitív hatással van a piacokra. Ha sikerül ezt megtartania és összetartva a képviselőket sikerül egy olyan folyamatot beindítani ami a gazdaságra és a munkanélküliségre is jó hatással van akkor biztosra vehető, hogy a forint a mostani szintjénél biztos nem lesz rosszabb. Sőt ha megvalósulnak a gazdaságélénkítő tervek akkor további erősödésre is számítani lehet.
Arra a kérdésre, hogy érdemes-e most hozzányúlni a felvett hitelhez és azt átváltani egyértelmű választ nem lehet adni. Azonban nekem az a véleményem, hogy akinek még van egy kis tartaléka és tud egy kicsit kockáztatni az várjon még a visszaváltással.