Kímélje meg magát a kérelmek, szerződések, nyilatkozatok fáradalmas megírásától. Válogasson ingyenesen letölthető, aláíráskész iratmintáinkból, melyekre bármikor szüksége lehet. Az ingyenes szerződésmintákért kattintson ide.
Szép kilátások a jogász hivatás felé...! Lehet most kellene még váltanom. igaz minden ismerősöm azt mondja, hogy nem Magyarországon kellene a jövőt elképzelni. Lehet, hogy van benne valami!?
précedens2010, 2010-10-14, 12:57
Tegyük hozzá, hogy azért az ügyvédek is emberek így ott is előfordul férgesebb fajta. Talán ez minden műfajban így van:-)
Bibor Zsolt, 2010-10-14, 12:52
Kedves Fórumozók!
Lehet ez nem ebbe a topicba tartozik pontosan, de elszomorító az én esetem is. Hozzáteszem megértem, hogy az ügyvéd feladata a védelem, de azért van szerintem ügyvédi túlkapás is:
tanúként hallgattak meg egy büntető ügyben a fővárosi bíróságon. Hozzáteszem, hogy ez már a másodfok volt és előtte jó néhányszor kihallgattak már. A kérdéseket feltette a bíró, majd az ügyész egész nomrálisan. S ezt követőn jött a védő, embertelenül flegmán. Megpróbált összekavarni valótlan dolgokkal. S az a legszomorúbb, hogy a bíró ezt hagyta. Ha nem olyan választ adtam ami tetszett akkor állandóan a hamis tanúzást emlegette, azért enm hinném, hogy ezt megteheti.
Kovács Zsolt, 2010-10-01, 10:49
Azért ez sem semmi, hiába jogállamban élünk:-) vagy csak szeretnénk?
lala, 2010-09-30, 22:10
Az én esetem is hasonló, de konkrétan a következő:
Sértett voltam egy büntetőügyben, melynek másodfoka a Fővárosi Bíróság. Kaptam értesítést a tárgyalásra, de mivel nem volt kötelező megjelennem így nem is mentem el. Majd kaptam egy idézést is, s a tárgyalási határnap előtt egy héttel bementem az irodába, hogy szeretnék betekinteni az iratokba.
Rögtön közölték is velem, hogy természetesen a vallomásomat megtekinthetem. Én kértem, hogy mutassák meg a többi iratot is mivel én vagyok a sértet, erre az ügyintéző közölte, hogy én csak tanú vagyok az ügyben. Sajnos nem jutottunk egyről a kettőre így feltelefonált az ügyben eljáró bíró irodájába. Maga a bíró hozta le az anyagot aki közölte, hogy megnézhetem a vallomásom és az iratot azért nem mert olyan iratok keletkeztek a másodfokú eljárás alatt amelyeket nem láthatok a tanúkénti meghallgatásom előtt.
Mivel rendelkezem némi jogász vérrel nem engedtem és kértem, hogy rendben van, de akkor erről adjon valami írásbeli dokumentumot. Erre persze nem volt hajlandó és azt sikerült elérnem, hogy az elsőfokú ítéletig bezárólag beletekinthessek az ügy irataiba. Feltettem magamnak a kérdést, hogy a hatályos Büntető eljárásról szóló törvényt ezalatt a 20 perc alatt hányszor sértette meg mind a bíró mind az ügyintéző és elképedtem a virtuális válaszon....
hajrá emberek hisz mindenkinek joga van az igazsághoz! :-)
Kovács Zsolt, 2010-09-27, 11:25
Kedves Réka!
Sajnos én már sokkal fájdítóbb dologgal is találkoztam, de azért meg kell hagyni nem semmi a történet. Ezzel csak az baj, hogy ha ilyen alapvető dolgot ne tud akkor ennél kevésbé fontosakról mi lehet a tudása? Gyakorlatilag semmi!!!
Ez tényleg a Fővárosi Bíróság szégyene, én azonnal megválnék a kollégától.
Réka Fazekas, 2010-09-27, 11:18
Kedves Fórumozók!
Úgy döntöttem, hogy megosztom a mai tapasztalatom a Fővárosi Bíróság kezelőirodájával kapcsolatosan.
Sértett vagyok egy büntető ügyben, melynek a másodfoka a Fővárosi Bíróság. Ma bemegyek ügyfélfogadási időben a kezelő irodába, hogy betekintsek az ügy irataiba. Ugyanis a Be. 70/B§ (6) bekezdése ezt egyértelműen lehetővé teszi. Azonban a bírósági alkalmazott közölte velem, hogy én csak a vallomásomat tekinthetem meg.
Szóvá teszem az ide vonatkozó jogszabályt, mire azt kérdezi, hogy van magánál Be.???? Kérdeztem, hogy ez most komoly? Őszerinte igen!!! Mivel nem tágítottam és követeltem a felettesét ő méltóztatta az ügyben eljáró bírói tanács titkárát vagy fogalmazóját felhívni, aki szerencsére már ismerte a Be-t és majd a kezelőiroda alkalmazottja közölte velem, hogy a tanács engedélyezi a betekintést. Mire én, hogy nem a tanács engedi meg, hanem az ide vágó jogszabály!!!
A legszomorúbb az, hogy ő még most is abban a tudatban van, hogy nem a törvény teszi lehetővé, hanem az eljáró tanács.
Amíg a protekciós semmihez sem értők ehhez hasonló beosztásban vannak, addig a felsőfokú végzettséggel rendelkező jogi asszisztensek munkanélkülin....., valahol ez kiábrándító!!!!