Jogi ügyek, rendőrség, biztosítás, bíróság? Ne hagyja hogy átverjék vagy félrevezessék!

   >    = 250.63 HUF

Gyanúsított jogai és kötelezettségei a büntet? eljárásban

Ha a rendelkezésre álló adatok alapján meghatározott személy megalapozottan gyanúsítható b?ncselekmény elkövetésével, az ügyész, illet?leg - ha az ügyész másképp nem rendelkezik - a nyomozó hatóság a gyanúsítottat a büntet?eljárás szabályai alapján kihallgatja. A fogva lév? gyanúsítottat huszonnégy órán belül ki kell hallgatni. E határid?t attól az id?ponttól kell számítani, amikor a gyanúsítottat a nyomozó hatóság elé állították. A gyanúsítottal a kihallgatás elején közölni kell a gyanúsítás lényegét, az erre vonatkozó jogszabályok megjelölésével.

A gyanúsítottat figyelmeztetni kell arra, hogy véd?t választhat, illet?leg véd? kirendelését kérheti. Ha az eljárásban véd? részvétele kötelez?, a gyanúsított figyelmét arra is fel kell hívni, hogy ha három napon belül nem hatalmaz meg véd?t, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság rendel ki véd?t. Ha a gyanúsított kijelenti, hogy nem kíván véd?t megbízni, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság nyomban véd?t rendel ki.

A gyanúsított kihallgatásáról a nyomozó hatóság olyan id?ben köteles intézkedni, hogy a terhelt megfelel? id?t és lehet?séget kapjon a védekezésre való felkészülésre.

Nem tehet? fel a gyanúsítottnak a választ, illet?leg nem bizonyított tény állítását magában foglaló, a törvénnyel össze nem egyeztethet? ígéretet tartalmazó kérdés.

A gyanúsított beleegyezése nélkül a vallomása poligráf alkalmazásával nem vizsgálható.

Ha a nyomozás adatai alapján a Btk. 283. §-ában (Nem büntethet? kábítószerrel visszaélés miatt: aki csekély mennyiség? kábítószert saját használatra termeszt, el?állít, megszerez vagy tart, z a kábítószerfügg? személy, aki jelent?s mennyiséget el nem ér? mennyiség? kábítószert saját használatára termeszt, el?állít, megszerez, tart, az országba behoz, onnan kivisz, az ország területén átvisz stb, feltéve, ha az els? fokú ítélet meghozataláig okirattal igazolja, hogy legalább hat hónapig folyamatos, kábítószer-függ?séget gyógyító kezelésben, kábítószer-használatot kezel? más ellátásban részesült, vagy megel?z?-felvilágosító szolgáltatáson vett részt.) meghatározott büntethet?séget megszüntet? okból az eljárás megszüntetésének lehet helye, ennek feltételeir?l a nyomozó hatóság tájékoztatja a gyanúsítottat.

A nyomozás befejezéséig a gyanúsított, a véd?, a fiatalkorú törvényes képvisel?je, a sértett és képvisel?je másolatot kaphat a szakvéleményr?l, valamint az olyan nyomozási cselekményr?l készült iratról, amelyeknél jelenlétüket e törvény lehet?vé teszi; az egyéb iratról pedig akkor, ha ez a nyomozás érdekeit nem sérti. A sértett a nyomozás során keletkezett más iratokról a tanúkénti kihallgatását követ?en kaphat másolatot.

A nyomozás elvégzése után az ügyész vagy - ha az ügyész másképp nem rendelkezik - a nyomozó hatóság a gyanúsítottnak és a véd?nek az erre kijelölt helyiségben átadja a nyomozás összef?zött iratait. Lehet?vé kell tenni, hogy a gyanúsított és a véd? az esetleges vádemelés alapjául szolgáló összes iratot - kivéve a zártan kezelt iratokat - megismerhesse.

A gyanúsított és a véd? a nyomozás kiegészítését indítványozhatja, egyéb indítványokat és észrevételeket tehet, az iratokról másolatot kérhet. A gyanúsítottat erre a jogára figyelmeztetni kell.

Az fenti rendelkezéseit alkalmazni kell a nyomozás megszüntetése esetén is.

www.ugyesleszek.hu / Bíróság

Lehet, hogy ezek is érdeklik Önt:

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie itt vagy regisztráljon itt.

Még nem érkezett hozzászólás

Szoftver: Webangyal.hu - 2009 - Szerkesztő: szerk@ugyesleszek.hu - Impresszum - Irányelvek
A tartalmakkal kapcsolatban minden szerzői jogot fenntartunk!