A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: törvény) alapján a gépjármű üzembentartója felel azért, hogy az általa üzemeltetett, illetve használt gépjárművel a megengedett legnagyobb sebességre, a vasúti átjárón való áthaladásra, a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék jelzéseire, a járművel történő megállásra és várakozásra, az autópálya leállósávjának igénybevételére, a behajtási tilalomra, a korlátozott forgalmú övezetre (zóna), a kötelező haladási irányra, és a természet védelmére vonatkozó előírások betartásra kerüljenek. A törvény szerint a fentiek megsértése esetén az üzembentartóval vagy a gépjárművet használatra átvevő személlyel szemben 30.000 forinttól 300.000 forintig terjedő közigazgatási bírságot kell kiszabni.
A szabályszegések helyszíni rögzítését az illetékes rendőr-főkapitányságok és rendőrkapitányságok közterületi szolgálatot ellátó állománya végzi. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság ezen állománya csak Vas megye illetékességi területén elkövetett szabályszegések dokumentálására jogosult. A Közigazgatási Hatósági Szolgálat kizárólag a szabályszegések kapcsán indult közigazgatási hatósági eljárások ügyfeldolgozását végzi.
Annak érdekében, hogy az ügyintézés minél hatékonyabban működjön, a következő fontos tudnivalókra kívánjuk felhívni a figyelmet.
A közigazgatási eljárás során az ügyfél az esetleges beadványát az alábbi címre terjesztheti elő:
Vas Megyei Rendőr-főkapitányság
Közigazgatási Hatósági Szolgálat
9701 Szombathely, Külső-Söptei út, Pf. 53.
Az ügyfelek telefonos tájékoztatását a 06-94/515-230-as hívószámon elérhető CallCenter végzi, melyen keresztül lehetősége van az ügyfélnek jelezni az iratbetekintési igényét, továbbá a CallCenter munkatársa szóban tájékoztatást nyújt az ügyfél jogairól és kötelezettségeiről, illetve arról, hogy az iratokat, a lakcíme vagy székhelye szerint illetékes rendőrkapitányságon mely időpontban tekintheti meg.
Forrás: https://kozigbirsag.police.hu/