Jogi ügyek, rendőrség, biztosítás, bíróság? Ne hagyja hogy átverjék vagy félrevezessék!

   >    = 250.63 HUF

Ha lopás után nem fizet a cascó


Napjainkban népautónak számító Opel típusú jármű vásárlását célozta meg az a 26 éves fiatalember akinek ezt követően nem sok ideje maradt az autó nyújtotta kényelmek élvezésére. A vásárláskor kifizettet 4 millió forint átadásakor még nem gondolta, hogy új autója mennyi problémát von majd maga után.

Az autó átvételét követően a tulajdonos gondoskodott a kötelező és a casco biztosítás megkötéséről is. A casco biztosítást az Allianz Hungária Biztosítónál kötötte. A negyedévente kifizetendő több mint 36 ezer forint nem mondható épp olcsó biztosításnak, de autótulajdonosunk abban a hitben fizette a negyedéves díjakat ha bármi probléma is lenne a biztosító vállalja majd a kockázatot és megtéríti az esetleges kárt. A biztosítás a megkötésétől számítva teljesen a fenntartásáig díjrendezett volt soha semmilyen elmaradás nem történt.

Új autó vásárlása:

1. Amennyiben casco biztosítást köt a lehető leghamarabb kösse meg.
2. Ne feledkezzen el arról, hogy amennyiben 30 év alattiak is vezetik a járművét megkösse a fiatal vezetők pótdíjára szóló kiegészítést./néhány biztosítónál/
3. A biztosítás tartalmazzon minden extra felszerelést nevesítve, ugyanis lehet hogy nem lesz drágább a biztosításának rendszeres díja, azonban az extra tartozékokat kár esetén a biztosító csak abban az esetben téríti meg ha azt a biztosítás kötvénye tartalmazza.
4. Ügyeljen rá oda, hogy biztosítását díjfizetéssel folyamatosan tartsa érvényben. Egy esetleges kár bekövetkezésekor a biztosító minden lehetőséget meg fog próbálni amivel a kár kifizetését meg lehet úszni.

Majd autó tulajdonosunk az autója 8 hónapos korában külföldre utazott, s mivel zárt garázzsal nem rendelkezett így arra a döntésre jutott az autóját egy ismerőse háza előtt fogja leparkolni, hogy valaki naponta többször mégis csak rá nézhessen. Az elutazást követő harmadik napon telefonon érdeklődött az ismerős akinek a háza előtt az autó parkolt, hogy mikor vitte el az autót mert már nem áll a ház előtt. Autótulajdonosunk nem hitt a fülének és jelezte, hogy az autóját nem ő vitte el a ház előtt, így nagyon hamar fény derült rá, hogy ellopták. A tulajdonos 1000km-re tartózkodott és onnan hívta a Magyar rendőrséget, pontosan a 14 kerületi kapitányságot a városi telefonján.

A XIV. kerületi Kapitányság dolgozója közölte, hogy igazából nem tudnak mit tenni. Ugyanis feljelentést autólopás ügyében csak a sértett tehet vagy meghatalmazottja. Tekintettel arra, hogy hitelt érdemlően kell igazolni a tulajdonosi jogosultságot. Arra a kérdésre, hogy akkor most haza kell utaznom azért, hogy az autómat elkezdjék körözni a rendőrség azt válaszolta igen. Ugyanis képtelenség azt gondolni, hogy bárkinek ad az ember meghatalmazást arra az esetre ha autóját ellopnák és közben külföldön tartózkodna. Annyi biztatást azért kapott autó tulajdonosunk, hogy bár körözni nem lehet a járművet, de a járőröknek a rendszám ki lesz adva, hogy figyeljenek oda rá. Pff...

Az ismerős akinek a háza előtt az Opel Astra állt szintén felvette a telefont a rendőrséggel a 112-es segélyhívón, ám ő is ugyanazt a tájékoztatást kapta, csak a tulajdonostól vagy meghatalmazottjától tudják a feljelentést felvenni.

Autó tulajdonosunk megpróbálkozott azzal, hogy egy külföldön lévő városi rendőrkapitányságra bemegy és ott elmondja a sérelmére elkövetett bűncselekményt, reménykedvén abban, hogy felveszik a feljelentést és megküldik a Magyar hatóságoknak. A helyi rendőrség sajnálatát fejezte ki és tájékoztatta, hogy amennyiben ő feljelentést venne fel annak átfutási ideje a követség miatt minimum 30 nap. Tehát egy hónap múlva érkezne meg a Magyar rendőrségre.

Ezt követően volt autó tulajdonosunk mobiltelefonján hívta az Allianz Hungária Biztosító telefonos ügyfélszolgálatát és bejelentette a kárt. Az ügyintéző felvette az adatokat és ezt követően azt tanácsolta a lehető leghamarabb tegye meg a rendőrségi feljelentést személyesen.

Az autó eltűnését 16 órakor észlelték majd ezt követően a fenti események 17 óráig le is zajlottak.

A biztosító ügyfélkapcsolati munkatársának és a rendőrség tanácsára autóval a károsult haza indult és megérkezését követően személyesen azonnal a rendőrségre ment feljelentést tenni.

Amennyiben autóját ellopnák a következőket haladéktalanul tegye meg:

1. Azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívón. Lehetőleg jegyezze fel a hívást melyik telefonjáról és mikor eszközölte.
2. Mielőbb menjen személyesen bármelyik rendőrségre és miután hitelt érdemlően igazolta, hogy Ön az ellopott autó tulajdonosa tegyen írásban feljelentést.
3. A fentieket követően a lehető leghamarabbi időpontban jelentse be biztosítójához telefonon, személyesen, írásban a káreseményt.
4. Feljelentéséből, kárbejelentéséből mindenképpen derüljön ki, hogy Ön a lehető legrövidebb időn belül bejelentette a kárt és mindent megtett az érdekében, hogy a nyomozó hatóság birtokába kerüljön az eltulajdonítás ténye.
5. Készítsen jegyzetet vagy másolatot arról amit a kárbejelentő lapon kitöltött, ugyanis a későbbiekben hasonló kérdéseket tehetnek fel és fontos, hogy ugyanazon válaszokat adja.

A kedves ügyfél személyesen felkereste az Allianz Hungária Biztosító ügyfélszolgálatát, ahol személyesen becsatolta az ilyenkor szokásos iratokat, 2db kulcsot, forgalmi engedélyt, törzskönyvet. Kitöltötte a kárbejelentéshez szükséges 6-8 oldalnyi érthetetlenül megfogalmazott kérdéshalmazokat tartalmazó kárbejelentő lapokat. A kért hiánypótlásnak is a lehető leghamarabb eleget tett.

A rendőrségi eljárást a XIV. kerületi Rendőrkapitányság folytatta. Az, hogy az adott ügyben pontosan milyen nyomozati cselekményeket folytattak soha nem derült ki. Egy biztos sem a tulajdonost sem az ismerőst akinél az autó parkolt, sem a szomszédokat soha senki nem kérdezte meg az adott ügyben a rendőrség részéről. Így 2 hónap után megszületett a rendőrség nyomozást megszüntető határozata. " Mivel az elkövető kiléte nem állapítható meg..................................................." A rendőrségi határozat a lehető legrövidebb időn belül eljuttatásra került a biztosítóhoz, hisz már nagy szükség lett volna a kár kifizetésére.

Személyesen is megkereste a meghatalmazott a biztosítót felvilágosítás kérés céljából. Ekkor kérte az ügyintéző hölgyet, hogy az ügyben a biztosító által készített kárszámításról egy másolatot kiadni szíveskedjen. Ennek az ügy előadója első körben nem tett eleget, közölte hogy ezt meg kell beszélnie a jogtanácsossal aki csak a hét egyik napján tartózkodik az ügyfélszolgálaton. S majd miután konzultált a jogtanácsossal telefonon fogják értesíteni. Ebbe nem ment bele a meghatalmazott és a panasz könyvet követelte, továbbá kérte, hogy az ügyeletes vezetővel személyesen had beszéljen. Ezen nyomásra került sor a kárszámításról készült irat másolatának kiadására.

Több alkalommal történt érdeklődés a biztosító irányába, ás onnan heteken keresztül csak az a visszajelzés történt, hogy revizornál van az anyag. Majd ezt követően telefonon egy magán nyomozó kereste meg a Kedves Ügyfelet és irodájába személyes találkozóra hívta.

A Kedves Ügyfél megjelent meghatalmazottjával a személyes meghallgatásra, ám ez nem igazán tetszett a nyomozónak. Amikor kérve lett, hogy hitelt érdemlően igazolja hitelességét jelen ügyben csak egy általános megbízást tudott felmutatni. Ezt kifogásolta a meghatalmazott, s valószínűleg ezzel teljes mértékben elvágta magát. Megkezdődött a "kihallgatósdi", melynek során ugyanazon a kérdések kerültek elő melyekre már egy alkalommal a kárbejelentéskor minden válasz meg lett adva. A magánnyomozó mindent megtett az érdekében, hogy össze keverje az ügyfelet és valami ellentmondást tudjon a tényállásban találni.

Amennyiben a biztosító embere vagy magánnyomozó a lopással kapcsolatban személyes találkozóra hívja:

1. Soha ne keveredjen magával ellentétbe!
2. Csak annyit mondjon amennyit feltétlenül szükséges!
3. Ha van rá lehetősége vigyen magával egy személyt aki már járt hasonló cipőben, részére adjon meghatalmazást s ebben az esetben jelen lehet önnel együtt.
4. Ne engedje magát rábeszélni arra, hogy alaptalanul felelősséget ismertessenek el Önnel!
5. Csak akkor írja alá a jegyzőkönyvet ha abban minden úgy szerepel ahogy azt Ön elmondta, ezért figyelmesen olvasson el minden példányt.
6. Meghallgatásáról készítsen jegyzetet vagy kérjen a jegyzőkönyvről másolatot.

A meghallgatást követően nagyon lassan visszakerül az ügy anyaga a biztosítóhoz, azonban ez hetekig is eltarthat. Telefonon többször érdeklődött károsultunk az ügy állásáról, azonban konkrét választ soha nem kapott. Ekkor már elég sok hónapja húzódott az ügy, s kifizetésnek se híre se hamva nem volt. Az utolsó írat beérkezését követően a biztosítónak 15 nap áll rendelkezésére, hogy a kifizetést eszközölje.

Amennyiben a biztosító a megszabott határidőig nem fizet:

1. Írásban követelje, hogy az esedékességtől a kifizetésig a mindenkori alapkamattal megegyező kamatot a tőkeösszegen felül fizessék meg.
2. Írásban szólítsák fel a biztosítót, hogy tegyen eleget a szerződésben vállalt követelésének és eszközölje mielőbb a kár kifizetését.

Azonban ezt követően sem érkezett meg a bankszámlára a várva várt összeg, egy ajánlott levél viszont jött az Allianz Hungária Biztosítótól. Amelyben közlik, hogy a szerződési feltételek meghatározott pontja értelmében nem hajlandóak fizetni. "-Ugyanis a gépjármű tulajdonosa nem tett meg minden tőle telhetőt, hogy a lopást mielőbb bejelentse a rendőrhatóságnak. A tulajdonos azon védekezése, hogy ismerőse feljelentését nem vették fel nem fedi a valóságot, ugyanis bűncselekmény elkövetése esetén bárki tehet feljelentést.............".

Nézzük meg még egyszer röviden a lopás napján történteket:

16 órakor érkezik a telefon mely alapján felmerül a lopás gyanúja. 16:15 perckor a tulajdonos mobiltelefonján hívja a rendőrséget, vele párhuzamosan az ismerőse is értesíti a rendőrséget. 16:10 perckor a károsult megjelenik egy külföldi rendőrségen, hogy segítséget, felvilágosítást kérjen. 17:00 perckor megtörténik a biztosító értesítése a bűncselekményről. A károsult megszakítja külföldi tartózkodását ezt követően autóval elindul Magyarországra feljelentést tenni, hajnalban megtörténik a feljelentés megtétele. Valóban ne tett volna meg minden tőle telhetőt a tulajdonos?

"Bűncselekmény esetén bárki megteheti a feljelentést." Az a kérdés merül fel bennem, hogy ha ez ebben az esetben valóban így van akkor a biztosító vagy annak munkatársa ezt miért nem tette meg. Hisz károsultunk már 17:00 perckor bejelentette a biztosítónak a káreseményt annak minden körülményével, tehát tudták azt, hogy külföldön tartózkodik és ezáltal akadályoztatva van a feljelentés megtételében. Erre a kérdésre a mai napig nem sikerült választ kapni a biztosítótól.

Amennyiben a biztosító elutasítja kárigényét:

1. Azonnal írásban jelentsen be kifogást a döntés ellen és kérje, hogy vizsgálják felül a meghozott döntést!
2. Forduljon a lakóhelye szerinti Békéltető Testülethez! Ebben az esetben önnek az eljárás díjmentes és az első meghallgatást 30 napon belül ki kell tűzni. / Későbbiek folyamán részletesebben ki fogok térni a Békéltető Testület eljárására. /

Tehát a biztosító kijelentette, hogy egy fillért sem hajlandó fizetni. Így írásban azonnal kifogás bejelentésére került sor a biztosítóhoz. Továbbá panasz megtételére a PSZÁF felé. Mivel a biztosító nem volt hajlandó belátható időn belül választ adni, így a Békéltető Testülethez kérvénnyel fordult a károsult.

A kérvény postára adását követően nagyon hamar kitűzték a meghallgatást. A biztosítóval ezt követően nem lehetett kommunikálni minden nemű érdeklődést visszautasították és közölték, hogy majd a meghallgatáson a jogtanácsosuk kifejti az álláspontjukat.

A tárgyalásra a károsult ismét meghatalmazottjával érkezett, nevében és érdekében a meghatalmazott volt jogosult eljárni. Ugyanis erre jogszabály teljes mértékben lehetőséget ad. Azonban az Allianz Hungária jogtanácsosa ezt kifogásolta, nehezen tudta megemészteni. Mindenáron azt akarta elérni, hogy a Kedves Ügyfelük saját nevében járjon el. Szerencsére hiába mert a testület elnöke kioktatta a meghatalmazás lehetőségéről és annak jogosságáról. A károsult meghatalmazottja a testület elé tárta az összes bizonyítékát, tanúvallomások, hívásinfók a szolgáltatótól, a külföldi tartózkodás tényét alátámasztó tanúvallomást. Melyekre válaszul a jogtanácsos ragaszkodott, hogy kerüljön bemutatásra a károsult útlevele, hisz abban a Svájcba történő beutazásról pecsétnek kell lennie. A testület elnöke ismét kioktatta a jogtanácsos urat, hogy Svájcba már az új típusú személyigazolvánnyal is el lehet jutni. Így már semmilyen pecsétnek nem kell sem az útlevélben sem máshol lennie. Miután a biztosítót képviselő jogtanácsos elé tárt bizonyítékok következetesek és hitelt érdemlőek voltak nem maradt más lehetősége, elismerte a felelősséget és kárkifizetésre tett ajánlatot. Ám mivel a kedves ügyfél meghatalmazottja még a biztosító eljárásának ez elején beszerezte a kárszámításról készült jegyzőkönyvet a jogtanácsos legnagyobb döbbenetére nem sikerült alkudozásba belemenni. A jogtanácsos erőszakos hangnemben fejezte ki nemtetszését amiért sikerült beszerezni a biztosító által szerzett kárszámítást. /- "Hogy szerezte be maga ezt az iratot? Csak simán besétált és volt olyan hülye aki oda adta magának? Ugye tudja, hogy nem lett volna joga ezt az iratot kikérni? Stb." /

Tudomásul vette a jogtanácsos úr, hogy az esedékesség napjától a kifizetés napjáig járó kamatot a tőkeösszeggel együtt meg kell fizetni.

www.ugyesleszek.hu / Biztosítás

Lehet, hogy ezek is érdeklik Önt:

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie itt vagy regisztráljon itt.

Hozzászólások

Szoftver: Webangyal.hu - 2009 - Szerkesztő: szerk@ugyesleszek.hu - Impresszum - Irányelvek
A tartalmakkal kapcsolatban minden szerzői jogot fenntartunk!